Ajánló a kiadó honlapjáról

A BESTSELLER GYEREKREGÉNY SOROZAT

Téti István új műfajt teremtett a Manfréd és Anton könyvekkel, melyek nem csak elbűvölik a 6-14 éves korosztályt, hanem úgy tanítanak számukra valódi értékeket, hogy azok észrevétlenül válnak jellemük részévé.

Manfréd és Anton kalandjai futótűzként kezdtek terjedni 2018-ban; először Magyarországon, aztán eljutott a szlovákiai és erdélyi magyarokhoz, megjelent határon túli könyvesboltokban, itthon számos iskolában kötelező olvasmány lett, UNICEF nagyköveti ajánlást kapott, az USA-ban pedig egy kiadó már dolgozik az angol nyelvre fordításon. Nem sokat kellett várni a folytatásra: a novemberben érkező Téli szünet a tavalyi karácsony egyik sikerkönyve lett. Az idén márciusban megjelenő harmadik kötet sok szülő szerint a legfontosabb gyerekkönyv az iskolások számára, hiszen a modern nebulók aktuális problémáit boncolgatja, miközben a sorozatra jellemző egyedi stílusával, magával ragadó történeteivel egyre nagyobb tömegeket hódít meg. Idén nyáron pedig megérkezett a valaha volt legizgalmasabb gyerekregény, ami Afrika vad vidékére repíti az olvasókat, ahol együtt élhetik át életük legnagyobb kalandját Manfréddal, Antonnal és Laurával, miközben sok hasznos dolgot megtanulnak az életről és az emberekről.

A SOROZAT BEMUTATÁSA

 A Manfréd és Anton könyvek nem csupán lebilincselik a 6-14 éves gyerekeket, hanem olyan valódi értékeket tanítanak számukra, mint a bátorság, a kitartás, a testvéri szeretet, a szülők tisztelete, az alapvető erkölcsök, a társas viselkedés, vagy a fiú-lány kapcsolat. Céljuk továbbá az önbizalom, a kommunikáció és az érzelmi intelligencia fejlesztése, a felelősségvállalás, az őszinteség, a becsület, valamint a jó és a rossz közötti különbségtétel erősítése. Mindezen tradicionális értékeket modern köntösbe bújtatva adja át a szerző, a mai modern gyerekek realitásszintjén.

 Az egyedi stílus, a rendkívül választékos szókincs, a részletgazdag leírások, a realisztikus karakterek és események révén a gyerekek könnyedén beleélik magukat a főhősök világába. Izgalmas kalandok, szép és elgondolkodtató történetek, humor, dráma, romantika teszi színessé a fejezeteket – mindez persze a korosztály szintjén jelenik meg. A sorozat jellegzetessége, hogy az egyes kötetek bármilyen sorrendben olvashatók, hiszen – bár bizonyos tekintetben egymásra épülnek – mindegyik rész önálló, az előzmények ismerete nélkül is érthető mű.

I. KÖNYV

MANFRÉD ÉS ANTON KALANDJAI

A történet elején az iskolakezdés előtt álló Manfrédot és vadóc öccsét, Antont ismerhetjük meg. A két fiú kalandos események során tanulja meg, miért fontos a szófogadás és a szülők tisztelete, miként kerekedjenek felül a félelmeiken, és hogyan viselkedjenek a lányokkal. Laura, az elbűvölő szomszéd kislány szintén kulcsfigurája a Manfréd és Anton könyveknek, általa nyerhetünk betekintést a lány gyermekek lelki világába. Fontos mondanivalója a műnek a kitartás, a célokért való küzdelem, melynek átélését mesterien segíti elő a Nagy verseny című fejezet, a Fenevad pedig a bátorság és a bajtársiasság példameséje. Megjelenik a könyvben a jó és a rossz párharca, az igazságtalanság (hiszen az élet nem tündérmese), valamint a felelősség. Az utolsó fejezetben Manfréd már az iskolapadban ül, ahol kezdetét veszi élete nagy kalandja.

 

(Ajánlott korosztály: 6-12 év)

 

MÁR ANGOL NYELVEN IS ELÉRHETŐ!

II. KÖNYV

MANFRÉD ÉS ANTON - TÉLI SZÜNET

Ez a tél olyan hihetetlen kalandokat tartogat, amikre még a két sokat tapasztalt testvér, Manfréd és Anton sincsenek felkészülve. Szembe kell nézniük a zord vadonnal, a jeges mélységgel, a felbőszült bestiával, a havas szakadékkal, a környék leggonoszabb bandájával, és végig kell küzdeniük a nagy bajnokságot. Az is kiderül, hova vezet a kincses térkép, mire képes egy éles balta, milyen váratlan meglepetéssel készül Laura, nem beszélve a titokzatos pincéről az iskola alatti tiltott helyen. Ámulatba ejtő eseményekből és varázslatos csodákból sincs hiány ebben a letehetetlen gyerekregényben. A lányok lélegzetelállító tánca, a fiúk kőkemény csatái, a családi együttlétek meghittsége, a veszély és a szépség teszi színessé a felejthetetlen téli szünetet.

(Ajánlott korosztály: 6-12 év)

 

III. KÖNYV

MANFRÉD ÉS ANTON VILÁGA

A Manfréd és Anton világa méltán nevezhető napjaink egyik legfontosabb gyerekkönyvének. Hiszen olyan aktuális, nagyon is valóságos problémákat feszeget, mint a digitális világ káros hatásai a gyerekekre; az iskolai pletykák, gúnyolódások következményei; a pénz és az értékek fogalmával kapcsolatos alapvető ismeretek hiánya. Mindezekre a kisiskolások nyelvén, izgalmas, szórakoztató történeteken keresztül világít rá és ad megoldást a szerző. A mű érzékletesen nyújt betekintést a fiúk és lányok lelki világába, a különféle szituációkban pedig szinte minden gyerek magára ismerhet, ezáltal azonosulni tud a szereplőkkel.

Manfréd és Anton új kihívásokkal néz szembe. Bonyodalmak, félreértések, veszély, kaland, izgalom és sok tanulság vár a két testvérre. Féktelen száguldás, békésnek induló erdei séta, iskolai pletykák, egy veszedelmes folyó, kemény munka, valamint két világ szembenállása gondoskodik róla, hogy ne legyenek unalmas napjaik.

 

(Ajánlott korosztály: 7-13 év)

 

IV. KÖNYV

MANFRÉD ÉS ANTON AFRIKÁBAN

Afrika vad vidékén, oroszlánok, leopárdok és fekete harcosok földjén, ezernyi veszély leselkedik a két fivérre, Manfrédra és Antonra. Bár távoli hazájukban sok kalandot megéltek, gyorsan megtapasztalják, hogy a fekete kontinens egészen más, mint a pilisi erdők, valamint az itt élő fiúk és lányok sem olyanok, mint a kertváros parkjában bandázó srácok. De miért kerültek épp ide, hogyan bukkan fel Laura, és ki az a rejtélyes fiú, aki egykor végzetes éjjeli vadászatra indult a sötét erdőbe?...

 

Lenyűgöző szépségű, ezernyi kalandot és titkot rejtő világ tárul elénk, miközben végigkísérjük Manfrédékat a mesés szafarihoteltől a krokodiloktól hemzsegő folyón át az Oroszlánszikla csúcsán élő varázslóig, a nap-perzselte szavannán legelésző kafferbivaly-csordáktól a ragadozókat rejtő bozóton keresztül Egyiptom zsúfolt bazárjáig. Átélhetjük Manfréd, Anton és Laura izgalmakban, tanulságokban gazdag utazását az egzotikus Afrikába, miközben megismerjük az itt élő törzsek szokásait, valamint a természet vad törvényeit!

 

(Ajánlott korosztály: 8-14 év)